Kicsi voltam és nem túl bátor, nem túl gyáva. Tapasztalatlan. Ősz volt,
úgy emlékszem. Akkortájt kezdtek engem félteni mindentől, óvni a „rossztól”. Az
eséstől, a csalódástól, a hidegtől, a
kétes szándékú embertől. Összébb húztam magam, a nyakam is préselődött, a hajam
hosszú volt, amiatt is. Inkább csak sejtettem, dehogy tudtam, hogy a világ veszélyes
egy hely lehet. És elkezdtem félni. Ügyes voltam, gyorsan tanultam. Védeni
magam. Embertől, helyzettől, betontól, fájdalomtól…érzelemtől, kockázattól,
tapasztalástól.
Közben megnőttem. Úgy látom, a világ sokkal kevésbé veszélyes egy hely.
És ezen a barátságos bolygón én tudat alatt még mindig védem magam… érzelemtől,
kockázattól, tapasztalástól.
Csak azt akarom mondani, mindannyiunknak, akiknek gyerekcsacsogás jut a
mindennapjaira, gondoljuk meg a félelmeinket. A sajátjainkat. Mert nagyon
csendben, zúzós dolgokat adományozunk…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése