Gondolkoztam, hogy mást írok a régi szép idők emlékére, dehát...Be kell látni, elég sokat kamuztam én életemben. Eleinte
kényszerítette a helyzet, később hozta az alkalom, aztán már csak a megszokás…és
hát profi lett a rendszer. Bejáratott, majd szükségben használt, naná, hogy
bűntudat-terhelt. De ettől még csak működött ünnepnapokon.
Már igencsak nagylány (asszonka) voltam, amikor pedig egy szép
napfényes reggelen elvették tőlem fentről e istenadta tehetséget. Hm. Ahányszor
csak elővettem volna a jólbevált receptet, elmosolyogtam magam, ami igen kínos
és átlátszó, mi több megállíthatatlan volt… mosoly, vigyor, röhögés…nyilvánvalóság,
leégés, lebukás. Először azt hittem, átmeneti hiba, de a rendszer végképp
becsődölt. Ajvé, ahogy apám mondja.
A sors fintora azonban, hogy bár
kisebb fajta világtragédiaként éltem meg, mindez csak ujjgyakorlat volt a
következő felvonáshoz. Mert ha ma excelbe rakom az összes kamut, szépen
időrendbe, súlyba, színbe, szagba rendezve, a teljes listát sem bánom annyira,
mint akár csak egyet is azok közül, amit magamnak sumákoltam. És tudjátok ez a
legnehezebb ügy. De még van remény a szabadulásra. Egyrészt felvettem a kesztyűt,
másrészt az előzőt is elvették tőlem Fentről…végülis lehet kétszer mázlimJ
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése