Cikkecske
Amikor hét évvel ezelőtt beléptem
a tornaterem ajtaján és végigcsináltam a háromórás edzést, egyetlen szó jutott
csak eszembe a csikungról: hogy dögunalmas. Aztán az élet úgy hozta, hogy
sokkal később, egy autoimmun betegség alapos gyanújával és egy darab bal
térddel besétáltam ugyanazon az ajtón és egészen mást láttam. Igaz történet
alapján íródott egy igaz történet.
Idén télen eléggé megborult a jól
bejáratott kis világom. Túl egy műtéten, némi vértranszfúzión, milliónyi
kivizsgálás előtt és után állva, egy autoimmun betegség rögeszméjével (és
alapos gyanújával), valamint egy mozgásképtelenre gyulladt jobb térddel kicsit
sem gyönyörködtem napi szinten a világ tökéletességében. Valami kevéske azért maradt az intuíciómból,
ami rám is fért így józan ész híján, és úgy döntöttem, újra megnézem magamnak a
csikungot. Hogy röviden a tárgyra térjek, azóta pusztán fél év telt el, a világ
azonban jelentőset fordult velem. Ha rövid szeretnék értekezni, csak annyit
szögeznék le, hogy jelenleg kutya bajom sincsen, mi több, a fiam születése óta
érzett ólmos fáradtság is kiolvadt az életemből, pedig a bulinak még nagyon az
elején tartok. A dolog persze nem indult olyan egyszerűen…
Amikor e fent említett igazán
csekély problémahalmazommal idén télen bekopogtattam a terembe először egy kis
meglepetés ért. A kínai shaolin mesterünknek már csak a hűlt helyét találtam,
mint megtudtam, pár hónappal azelőtt tért vissza Kínába. Az oktatást
legtehetségesebb tanítványa, amúgy magyar élettársa, Maja vette át. Alapvetően
kritikus lélek vagyok, de Majára még így sem tudok mit mondani, nagyon rendben
van, ezért aztán nem nagyon haboztam, beálltam az igen vegyes korosztályos csapatba.
Szépíteni fölösleges lenne, a
kezdeti tapasztalatok egészen hasonlóak voltak a korábbiakhoz, a feldolgozásuk
bennem ezúttal mégis máshogy zajlott. Az a pár év, ami alatt megéltem ezt-azt,
az a csontig hatoló félelem, ami az utóbbi hónapokban uralta a napjaimat igen
tudatmódosító hatásúnak bizonyult. A csí közel sem olyan kellemes partner, mint
mondjuk egy svédmasszőr – a gyakorlás első három hónapjában leginkább azt
éreztem, hogy megöl. Kutatva sem találtam magamon olyan pontot, ami ne sajgott
volna. A térdem pedig, ami korábban egy
tízes skálán mondjuk hatosra fájt, a csikungnak hála felülről súrolta a tízest. Mozogni alig bírtam. Aztán a helyzet lassan,
de biztosan kezdett változni. Először az általános hangulatom javult gyanúsan,
az örökös fáradtság lassan kisétált az
életemből. Aztán a térdem kezdett
magához térni, ami amúgy az események fényében teles mértékben
megmagyarázhatatlan volt: a csikung legfontosabb energiagyűjtő pozíciója
ugyanis egy statikus fa állás, ami kifejezetten térdgyilkos. Lassan olyan jól lettem, hogy a spiritualitás
bármely tevékenységben fellelhető nyomaitól is undorodó férjem gyanakodva
nézett. Hazudnék, ha azt mondanám, a csikung mára a kedvenc programom lett, ha
választani lehetne, inkább nyomnám a zumbát, de tény, az egészségem és a
közérzetem javulása jelenleg elegendő motivációnak tűnik a heti többszöri
gyakorlásra.
Azt szokták amúgy mondani, a
csikung a legmaterialistább spirituális tudomány. Ez az én nyelvemen és
gyakorlati tapasztalatomban annyit tesz, hogy vagyok én, aki mondjuk jár a
piacra, cikket ír, vacsorát főz és vagyok én, aki az edzésen mindenfélét
elképzel egy vizualizáció alatt, valamint nyugdíjas tornára emlékeztető
mozdulatokat végez. És ez a két én igazán befogadható távolságban van
egymástól. A csikung szellemiségében az a jó, hogy nem várja el tőlem, hogy
bezúzzam magam valamilyen hitvilágba,
elmerüljek bizonyos fajta eszmékben, vagy módosult tudatállapotban ténferegjek
állandó mosollyal a fejemen. A
hétköznapi ember szintjén a mesteri ajánlás igazán egyszerű: oda kell állni és
csinálni, tőlünk telhető tökéletességgel. És kész. A többit elvégzi az energia
helyettünk. Nem kell hinni, gondolkozni, elemezni. Hogy őszinte legyek, ez a
hozzáállás az én elemző, mindig is villámgyors eredményekre fókuszált, csapongó
lényemtől alapvetően idegen volt. Régi önmagam minimum a nulladik pillanatban
érteni akarta volna, mi miért történik, hogyan működik, mit kell érezni,
képzelni, gondolni és persze, hogy mi lesz a következő lépcsőfok. De a csikung
ezen a téren is igen jó tanítónak bizonyult. Ha ma lemegyek edzésre, roppant
egyszerű forgatókönyvet követek. Alapvetően feldobódom a közeg
allűrmentességétől, megtárgyalom a lányokkal a legfontosabb női témákat a
fodrásztól a gyereknevelésig, aztán odaállok és csinálom. Arról jelenleg
sincsen fogalmam, hogy pontosan mi történik a testemben, de valahogy elengedtem
az észérveket, elfogadtam, hogy a csikung alattomosan hat. Pár hétig nem
figyeltem csak oda, és mire észbe kaptam, ott álltam talpig egészségesen, friss
pszichével, alapvetően tiszta fejjel. Hogy őszinte legyek, bármeddig
gondolkozhatnék, erre úgysem lenne mit mondanom.
