Képzelt-igaz történetek...mert a szemlélődés, az már majdnem Valami.
2013. április 25., csütörtök
Hosszú séta
Nagyon félt,
csak ezt láttam a szemén. Tekintete a mélységre tapadt, megfontolta a legapróbb
mozdulatot is. Dagadt keze meg-megbicsaklott a boton. Mindenki sietett, nem
rosszból mondom, ők sem rosszból rohantak, láttam a léptükön, a szájuk
remegésén. Az idős nő a negyedik lépcsőfoknál időzött, vissza-vissza nézett,
maga sem tudta, hogyan jutott el odáig. Megfogtam a nyirkos karját, hálás mosolyt küldött,felszállt a boltból a
kenyérillat, azt szívtuk, aztán koncentrált tovább. Minden lépésbe beleadta az
összes erejét, felhasználta az egyensúlyozásról tanult valamennyi trükkjét.
Lassan ereszkedtünk, közben az állán tátongó sebről mesélt, itt szerezte másfél
hete. Aztán csak szuszogott, ősz haja a tarkójára tapadt. Eltelt valamennyi idő
és egyszer csak megérkeztünk. Kérdeztem, hogy most akkor hogyan, de köszönte, kivonta
a karját. Totyogott, hű de lassan, de teljesen egyedül éppen amerre ő akart.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése