Uszkve húszan álltunk, sokan a lépcsőkön, mások a járdán. Mind egy irányba
néztünk és mind tudtuk, hogy vagy tíz percig a világon semmi nem fog ott
történni. A tekintetek néha egymásba értek, elpárolgott pár unaloműző közhely
az időjárásról, de a figyelem valójában töretlen maradt. Mögöttünk valahol egy
kiskutya farokcsóválva szaladt át, egy villamosból kiintegetett egy szeplős
kétévesforma, odébb súrlódás verte a fülünket, virágláda csúszott az aszfalton.
Mi mindannyian erről mit sem tudtuk, az ajtóra meredtünk. Egészen pontosan, egy
zárt ajtóra.
Ez egy turkáló előtt történt. De lehetett volna, bárhol máshol is…ahol az emberek zárt ajtókat bámulnak.
