Szieszta2

Szieszta2

Norbert magányosan és az ebéd utáni kávé hiányától résnyire szűkült szemmel ült a kocsiban. Az anyósülésről szűrten érkezett hozzá főnöke beszéde, aki a múlt hétvégéje történéseiről, a grillpartiról, a svéd rokonokról és az odakozmált hagymakarikák keserű utóízéről tartott Norbert kíváncsiságához mérten túlzottan részletes élménybeszámolót. Éppen a Lánchíd nyelvetlen oroszlánjai mellett haladtak el, amikor szellemi ébersége megőrzése végett számolni kezdte, hány sarokra is lesz új otthonuk a Budapest origóját jelentő vadállatoktól. A főnök ekkor hangosan felnevetett, amihez Norbert a legnagyobb természetességgel csatlakozott.
Norbert nem volt klasszikus értelemben okos, de az emberi játszmák mozgatórugóira, mindig is úgy gondolta, ösztönösen ráérzett. Tudta például, hogy a kollégák által rendre hárított vidéki tárgyalások kínzóan sekélyesek ugyan, de nem haszontalanok. Hogy a kapcsolatépítés nem ér véget a munkaidővel délután ötkor, sőt, igazán csak akkor kezdődik, hogy a kötelékek szorosabbra vonása, a felettessel az egyívásúság kifejezése, fontosabb , mint bármilyen jelentés helytállósága és pontos időbeni érkezése.
Norbert pedig közel akart lenni és leginkább maradni, mert az új lakás –ami a legfrissebb számítások szerint négy háztömbnyire feküdt a Lánchídtól – szép kis hitellel terhelte meg a család mindennapjait. Ezért Norbert kifinomult érzékeit az utóbbi egy hónapban tovább élesítette és sosem felejtette el lejjebb tekerni a saját ülése magasságát, ha tudta, hogy kistermetű főnöke aznap mellé száll majd.
A főnök most arról beszélt, hogy a hétvégén az asszony szájalt vele, éppen amikor a vendégek érkeztek, mire ő csendes, lekezelő és ellentmondást nem tűrő hangon helyére rakta. Norbert helyeslően bólintott, egyrészt mert maga is irigyelte a cselekedethez szükséges férfiúi bátorságot, másrészt, mert a főnökkel együtt – továbbá biztos forrásból – maga is tudta, hogy az említett jelenet sosem játszódott le, hiszen a főnök családjában a feleség, a három gyerek és a két macska is nagyobb respekttel rendelkezett, mint a mellette ülő sima arcú köpcös.
Még tizenhét kilométer volt Kecskemétig és hirtelen beállt a csend, amitől Norbertnek rossz érzése támadt. Szerette tudni, hogy a főnök beszél, ő pedig a puszta jelenlétével is szorosabbra von, behálóz, intimitást szül. Azt már kevésbé szerette, ha válaszolnia kellett, márpedig a főnök most éppen kérdezett, pont a három éve tartó házaséletéről, ami kényes témának tűnt. Ha Norbert bevallja, hogy asszonyával a kezdeti erősen kicsapongó időszakot lezárva már vagy egy éve meglehetős békességben, időnként pedig boldogságban élnek, azzal egyúttal eltaszítja a lehetőségét a főnök feltárulkozásának, a privát beszélgetés hozományától pedig egy mozdulattal megfosztja magát és családját. Norbert sóhajtott és bevallotta, hogy otthon gondok vannak. Ezután hatásszünetet tartott és erősen gondolkozott a folytatáson. A főnök arcán megelégedettség és pár vízcsepp csurgott végig, és jó érzése fokozásaképpen lehúzta az ablakot, hátha az ingjét borító sós szélű izzadtságfoltok még a kiszállás előtt megszáradnak. Végül Norbert a szexuális élet hiányát, az anyós agresszív jelenlétét és a rossz kosztot említette.
Megérkeztek és Norbert boldog volt, hogy lelkiismeret furdalás nélkül, persze csakis a családja érdekeit szem előtt tartva, ilyen szépen tudott hazudni. Hanglejtése hűen tükrözte a köpcösnek járó tiszteletet, és egyben sugározta a biztonságost nyújtó gondolatot, miszerint végső soron az élet minden rendes családban szar. A köpcös a tisztelettől terhes szavak hallatán elégedetten csurgott tovább.
A tárgyalás alig fél órát tartott, a főnök inge ez alatt kétszer megszáradt, Norbert azonban elégedetlen lett. Úgy vélte, nagyra tartott diplomáciai érzékét nem csillogtatta meg eléggé, pedig a kínálkozó helyzet könnyű volt, ezért bosszús szótlanságba húzódott. Beültek a Volkswagenbe és a német keménység nyomta a derekukat, amiről már idefelé megállapították, hogy egészséges, nem véletlen, hogy a főnök anno az összes céges autót ebből a márkából rendelte.
A köpcös is csendben volt, hol az utat nézte, hol kockásinges, borostás beosztottját. Norbert két éve dolgozik neki, már az első héten tudta róla, hogy megbízható munkaerő és páratlanul nagy seggnyaló. A férfi ötletarzenálja, amivel közelebb igyekezett férkőzni hozzá azonban mulattatta és elfeledtette kicsinyes természetét. Őszintén tisztelte továbbá Norbert akkurátusságát, amivel az életét szervezte - a reggeli kötelező üde csevegést a titkárnőkkel, a pontban délben fogyasztott ebédeket, a félórás sziesztát és a munkaidő után lebonyolított sakkpartijaikat. Norbert legfőbb előnye azonban más volt. Ő volt az, akin a főnök időről-időre bemutathatta, mire is képes, aki a hatalmi ranglétra csúcsára kúszott, ezért aztán újra és újra sarokba szorította és megalázta Norbertet, biztosan tudva, hogy ő az egyetlen a negyven fős cégnél, aki ezt a végtelenségig, ráadásul mosolyogva tűri. Norberthez fűződő viszonyát így aztán a köpcös egyfajta kissé beteges szövetségként élte meg, amelyben látszólagos tiszteletet kap sosevolt bizalomért.
A csend már rég megtört, helyét kedélyes és bizalmaskodó beszélgetés vette át, amikor a főnök azt kérte, ne az irodánál, inkább otthon tegye ki őt Norbert, így legalább útközben kívülről megnézheti a beosztott új otthonát. Norbertben szétáradt a hála, majd közvetlenül utána a bizonyosság: a tavaly karácsonyi kanizsai utazás nem volt hiábavaló - lám főnöke egyre érdeklődőbb magánélete iránt, viszonyuk új szintre helyeződött.
Norbert boldogan invitálta a lepukkant negyedik emeleti háromszobásba főnökét, már előre tisztázva, hogy a kilátás minden lépcsőmászást megér. A két férfi nyolc percet töltött az áporodott melegségben. Norbert ezalatt szabadkozott az egyetlen már ki festett helység piros falai miatt, rázta a fejét, hogy a mai fiatalság már csak ilyen, íme előző házasságából származó lánya választotta ezt a tónust. Mire a főnök megértően bólintott és hangjában némi fojtott ingerültséggel hozzátette, hogy a piros az ő feleségének is a kedvenc színe. Norbertet a furcsa hanglejtés egy pillanatra megzavarta, majd zavarba ejtette, de erőt vett magán és arra gondolt, hogy a köpcöst nyilván a vártnál mélyebben érinti, hogy élete párja újabban vigyáz a koleszterinjére, ezért a szokásos reggeli öttojásos omlettet, három barackra és két banánra cserélte. Végigjárták a maradék szobákat, mialatt a főnök csendben megjegyezte, hogy nem ilyennek képzelte, majd egy nyelvbotlás után, amivel sok szerencsét kívánt új családjához, nevetve javította ki magát és biztosította beosztottját jó választása felől: a lakás kiváló fekvésű és remek elosztású. Norbert úszott a gyönyörben és szerényeket válaszolt az elképzelhető legnagyobb tiszteletet sugárzó hangon. A köpcös sokszorosan jóllakott óvodás módjára mosolygott, majd elindultak haza.
Másnap Norbert reggel hatkor kelt, és hétkor már úton volt az új lakás alapos szellőztetésének tervével. Már a harmadik emeleti lépcsőfordulónál hangosan szuszogott, a negyedikre érve pedig nem kapott levegőt. Bőröndhalom torlaszolta el álomotthona bejáratát, ami mellett kisírt szemű piros ruhás asszony ült. Norbert kérdőn nézett a nőre, akivel annyi koszos sziesztát töltöttek el együtt, és akit egy éve annak biztos tudatával hagyott el, hogy az előmenetele fontosabb, mint a farka. A nő hevesen zokogott és Norbert nem sokat értett a szavaiból, de biztosan tudta, hogy a fél hat és a sakk köztük volt.
Norbert aznap reggel nyolcra ért be a munkahelyére, ahol percekig kereste az íróasztal fiókjának kulcsát. Mire megtalálta idegei kisimultak. Kisétált és titkárnője hogyléte felől érdeklődött, majd dolgozott egy keveset,déli tizenkettőkor pedig elindult ebédelni. A habzsoltan fogyasztott rántott halrudacskákra rápihent fél órát, majd belekezdett az utóbbi egy hét jelentéseinek rendszerezésébe. Amikor ötöt ütött az óra lelassította mozdulatait, pontban fél hatkor pedig sakktáblával a kezében bekopogott a főnöke ajtaján.

Szieszta

Szieszta

Kata nem értette, mi baja is van valójában. Még csak délellőtt tizenegy volt, de a fia már az igazak délutáni álmát aludta. Igaz, a nagyágy közepén, ami egyértelművé tette, hogy Kata öt percnél hosszabb ideig semmilyen értelmes cselekvéssel sem foglalkozhat, vizitelni kell és nézni a gyerek helyzetét az ágyszélekhez képest.
A házimunka javát már tegnap este letudta, a fia ontotta természetes káoszon pedig nyugalommal és némi unalommal siklott át a tekintete. Az eső kopogott, a nappaliban lámpát kellett gyújtani és Kata egy percig szörnyülködött az idei tavasz rendkívüli szeszélyességén, majd konstatálta, hogy a családján gyakran és némi mártíri fennhanggal számonkért szabad percei éppen a vártnál lelkesebben peregnek.
Arra gondolt, felhívja Marcsit, aki még tegnap este kereste és akiről mindig eszébe jutott, hogy a barátok csoport csengőhangját át kéne már állítania, mert többé nem mulatságos a 2008-as Megasztár legszánalmasabb alakjának dalocskája. Marcsi tegnap így mondta a rögzítőre, nagyon fontos dolog miatt keresi. Kata majdnem nyúlt a telefonért, amikor azonban gyors fejszámolásba kezdett, és úgy találta, Marcsi családi gondjai minimum öt, az elkövetkezendő huszonöt évben lehetséges, de mindenképpen fenyegető egészségügyi problémái nyolc, kérdései kettő, a fontos dolog pedig maximum egy percet tenne ki a beszélgetésből, amivel mindösszesen tizenhat perccel csapolná meg édes szabad perceit. A telefon a helyén maradt, az új Coelho könyv viszont kinyílt a kezében, igaz csak sanda három percre. A boltban még felettébb izgalmasnak és inspiratívnak tetsző téma, ma unalmasnak és elcsépeltnek tűnt. Kata határozott mozdulattal rúgta fel magát a kanapéról és ment a fürdőszobába, miközben gyors pillantást vetett a nappali fali órájára. 11 óra 15 perc. Ledobálta ruháit és egy pillanatnyi megtorpanás után magára kente a fél doboz önbarnítós testápolót, amit még Klára nyomott a kezébe a hét elején a legnagyobb lelkesedéssel és sárga foltos ujjakkal. Majd állt totál pucéran, csípőre tett kézzel, nézte a fürdőszobai rádió lilán világító számait és száradt. Amikor ujjaival végre megfelelőnek tapintotta a felületet a karján kíváncsian nézett a tükörbe, hátha a négy órás hatás idő előtt érkezik. Egyelőre Kata fehér volt, de ezt is már csak futólag látta, ment a hálószobába, ahol a gyermek szuszogott, továbbra is be volt takarva és a kordonként állított négy paplan még mindig szilárdan állt az ágy szélein.
Kata ezt határozottan jó hírnek találta és mielőtt kilépett még látta, hogy az éjjeli óra 11 óra húsz percről huszonegyre kattan. Még van minimum háromnegyed órája, gondolta, ami az adott pillanatban sem túl soknak, sem kevésnek nem tűnt. A naplója befejezéséhez például határozottan nem lett volna elég, az ebéd előkészületeire viszont belefért ebből tíz percet áldozni.
Két répa és három zeller pucolásán volt túl, amikor a néma üzemmód ellenére mocorogni kezdett a telefonja az asztalon. A rezgés alig fél másodpercig tartott, ami egyértelművé tette, hogy csak sms érkezhetett. Kata ránézett a kezére, az ujjai között sötétsárgán világított az önbarnító, ami mellett a begyeket befestő répaszín halovány tüneménynek tetszett. Kata hezitált és számolt. A felesleges kézmosás plusz egy perc, aztán még megnézi az sms-t, aztán újra a répák. Nem, inkább most siet a pucolással és aztán már csak olvas, zenét hallgat, ha úgy alakul, megnézi az sms-t. A konyhában álló apró zöld bábu, amit Kata a sütéshez használt időmérőként 11 óra 32 percet mutatott, mire Kata még elszántabban szorította a pucolót. Aztán mosta a zöldségeket, habzott a földes víz, sercegett a kefe. A telefon újabbat mordult, amit Kata ugyan nem halott, azt viszont igen, ahogyan a mozgó kis kütyü elkaszálta az asztali öröknaptár lábát, ami ennek következtében a konyha padlóján egy mini traktor mellett landolt. Egy gyors forduló, bekukucskált a fiához, aztán már nyúlt is naptárért, amit nagyon szeretett, még szerelmük hajnalán kapta a férjétől. Helyére állította és egyúttal orvosolta a hanyagságot: a naptár még mindig május 10-et jelzett, pedig már 11-e volt. Kata feltámasztotta a gyenge karton lábakat, elolvasta a napi bölcsességet, miszerint „Ha megosztjuk a terhet, könnyebb hordozni”, amiről gyors elvonatkoztatással és régóta, de egyre lassabban bontakozó spirituális szemlélete ellenére rögvest eszébe jutott, hogy a hagymás pakkot a garázsban hagyta. A telefonjáért nyúlt. Ugyanaz az sms érkezett kétszer.” van, ami nem változik: május 12-én ívnak a pontyok.” Kata mozdulatlanul állt, szemét időnként a naptárra futtatta, majd újra nézte a telefon kialvó betűit. Eszébe jutott egy régi tavasz, egy piros kenu, a Tisza-tó kétes illata, a pontyok féktelen párzási játéka és egy férfi homályos arca. Amikor a kis zöld bábu 12 óra 15 percet jelzett, lerakta a telefont és a kezében felejtett konyharuhát és elindult a hálószoba felé. Csendesen bújt a fia mellé a paplanok közé, és nagyon halk, szerelmes hangon búgta maga elé: ébresztő!