A gyerek jó dolog

A gyerek jó dolog. És nem csak azért, mert amúgy sem rossz, hanem mert éberen tart.
Nem akar például szombat délután a bevásárlóközpontban nyomulni, ő a szigetet akarja és a tobozokat. Nem méltányolja, hogy magadat szánva pihensz pár percet romjaidon, ő építőkockázni szeretne, márpedig ehhez a játékhoz valakinek építenie kell, ha már ő még nem tud. Vagyis romok helyett minimum fatornyot növesztesz. Ha jót akarsz, jó színeset.
És nem pihen. Nem áll meg az esésben-kelésben, tapasztalásban, mint ahogyan a „minta levételében” sem. Így aztán ha akarod, ha nem, előbb-utóbb azon kapod magad, hogy egész nap felkötött gatyával rohangálsz. És mégis, csak nagyon lassan tanulsz.

Őrizem az álmodat

Valaki egyszer azt mondta, majd ha gyermekem lesz, értem meg igazán. Igaza volt.
Sötét van, a körvonaladat lesem. Látom, ahogy félrefordított kis fejed mozdulatlanul pihen a párnán, aztán a csendbe beleszakad a köhögésed. Fáradt pihegés, keresel, megmarsz, megnyugszol.
Hozzádérek, ágymeleg a kezed. A régi kis bolyhos takaró ma éjszaka is megteszi a magáét. Becsavar, megölel.
Hajnal van. Pihés fejeden hideg veríték foltosodik, torkodon reszelősen szalad a levegő. Legalább lázad nincs. Megriadsz. Mohón kortyolod a meleg teát, úgy hiszem, ébren sem vagy. Ellököd a kezem, befúrod magad a párnámba. Nem jó még…csukva a szemed, amikor felveszlek az ölembe. Dúdolunk majdnem némán, lassan ernyed a tested, belehajlik a karomba. Így alszol reggelig. Én pedig féltőn, szerelmesen, éberen és boldogan őrizem az álmodat.